Kajakra fel
Üdvözöljük a KOLÓnia SE hivatalos honlapján!

Baján megint büntettünk 2000m-en

Baja a KOLÓnia számára - úgy látszik - a sikerek városa. Eddig még minden évben szereztünk itt érmet, leginkább a legfényesebb fajtából.

Idén a 200m-en ragyogó idővel beküzdöttük magunkat a döntőbe (reményfutam 1. helyezés), ahol viszont sajnos kevés volt a "kraft" és csak a negyedik helyet csíptük meg.

Ugyanilyen helyezésre futottak be a fiúk a Blue Brothers világoskék mezében, de a lányok megint megmutatták, hogy a legjobbak a női mezőnyben  és két fölényesen nyert időfutam alapján megérdemelten vették át az aranyérmeket.

A nap fénypontja számunkra újra a 2000m volt, ahol nagy küzdelemben, a nap egyetlen igazi versenyét és előzését bemutatva (az  Atom Dragont hagytuk magunk mögött a harnadik fordulóban) sikerült az első helyen futó Merkaptra annyira feljönnünk, hogy miénk lett az arany.

Gratulálok mindenkinek a nap küzdelmeihez!

 

A lányok második futama: ITT

Támogatóink