Kajakra fel
Üdvözöljük a KOLÓnia SE hivatalos honlapján!

Szép búcsú az Aquaworld medencés versenyen

Nehéz sorsolást kaptunk szombaton, február 9-én, az Aquaworldben megrendezett meghívásos sárkányhajós medencés viadalon. Rajtunk kívül az Óvári Sárkányok, a Tatai Hódy és a Merkapt alkották ezt a csoportot. (Jellemző, hogy a két előbbi a legjobb négybe is jutott később).

Sajnos a Tatától és az Óvártól viszonylag gyors küzdelmekkel vereséget szenvedtünk. Nem kaptuk el jól a rajtokat és ez a hiba itt, sajnos, végzetes, olyan kiélezett a csata és rövidek a menetek.

Éppígy kapott ki e két csapattól a Merkapt is, akikkel aztán a harmadik csoportmeccsen találkoztunk, és egy immár tét nélküli, csak a csoportbéli helyzés szempontjából érdekes párharcot vívtunk. A másik két csapat már biztos továbbjutó volt.

Most jól kaptuk el a rajtot is, ennek ellenére mintegy fél perc múlva centikre voltunk a vereségtől, a Merkaptosok keményen nyomtak bennünket. Ekkor azonban, váratlanul, utolsó utáni erőtartalékainkat mozgósítva először megállítottuk őket, majd milliméterről milliméterre, az egész közönség ovációjától és a műsorközlő kiabálásától kísérve, végül is három másodperccel az egy perces menet vége előtt sikerült őket eltolni és ezzel megnyerni a nap legizgalmasabb futamát. A kint lévők és a bemondó szerint is impozánsan, szépen, hosszú csapásokkal evezve, látványosan mutattuk meg, hogy soha nem szabad feladni!

Jellemző, hogy maguk a merkaptosok, vadidegenek, más csapatok tagjai sereglettek oda gratulálni.

És bár ennek ellenére kiestünk, mégis mindannyian boldogan hagytuk el a medencét. Remélem, később kapunk majd képeket is, addig az MKKSZ honlapján láthattok pár felvételt (amelyeken nem vagyunk rajta).

Köszönöm a részvételt minden sporttársnak, aki ott volt! Az utolsó csata bíztató jel az erőnlétünkre nézve, de még nincs vége a felkészülésnek, van hol és mit fejlődnünk a májusi kezdésig. Hajrá KOLÓnia!

KÉPEK

VIDEÓ!!! Merkapt, Óvári Sárkányok, Tatai Hódy

 

Támogatóink